Azért írok, mert a férjem horvát, és bár mindketten Budapesten kezdtük az életünket, a munka és a nyelvtudása miatt néhány éve kiküldték Belgrádba, majd Szarajevóba és a kislányunk is ott született meg.
Eddig nem volt gond, hogy a kinti bébiszitterünk, illetve a férjem horvátul beszéljen vele, de néhány hónapja hazaköltöztünk, és mivel csak jövőre lesz óvodás korú (akkor a horvát oviba menne), most csak a férjem, illetve az ő ritkán látott rokonai beszélnek vele horvátul, már most sokkal jobban megy neki a magyar.
Ennek persze örülök, de szeretném, ha a horvát nyelv és kultúra sem sikkadna el a számára, ezért keresek olyan budapesti horvát családokat, akiknek kisgyerekük van, és esetleg lehetne velük egy-két rendezvényen találkozni,h újra lásson más, szintán horvátul beszélő gyerekeket, illetve - mivel hamarosan újra babánk lesz - horvát, illetve horvátul nagyon jól beszélő bébiszittert is keresünk főleg délelőtti órákra,h amikor segítségre van szükségem a gyerekek körül, akkor is minél több horvát szót halljanak.
Ha tudják/tudjátok, hogy kihez, kikhez forduljak ezügyben segítségért, megköszönöm az ajánlást.
Üdvözlettel,
Váraljai Virág (a két és fél éves Mohorovic Léna anyukája)


Friss hozzászólások
15 hét 8 óra
50 hét 1 nap
51 hét 1 nap
1 év 12 hét
1 év 12 hét
1 év 24 hét
1 év 27 hét
1 év 27 hét
1 év 27 hét
1 év 29 hét